Nagy kihívás volt ez nekem,

az kétségtelen. Elmúltam 60 éves, egészségem olyan, amilyen, de kellett a cél, a lehetőség, hogy megvalósítsak valamit, ami megerősít lelkileg. Eredménye örömmel tölt el. Nem tudnám megmondani, hogy bíztam-e magamban. Azt, hogy a gyerekek mennyire voltak tele kétségekkel, az tulajdonképpen most, az első hazajövetelem után, az eljövendő időt és kilátásokat latolgatva derült ki. Az egész családom egy emberként néz fel rám. Tesóm halálra aggódta magát. 

Péter nevetve mondta, amikor a kérdésére nem tudtam konkrét igennel, de nemmel sem válaszolni, mármint, hogy én hittem-e, hogy végig tudom csinálni, sőt, még megyek vissza. Erre csak azt tudtam mondani, ahogyan van is, hogy nagyon szerettem volna, hogy sikerüljön. 

Péter: "Mert most már megmondhatom, akik itthon fogadtak melletted és ellened, egyetlen ember sem volt, aki ki merte volna jelenteni, hogy de! Végigcsinálja!" (Ezek a családom tagjai voltak, gondolom karácsonykor, amikor mind együtt voltak, kivéve engem.) Nevetve köszöntem meg a bizalmat, de bevallottam, egy perc sem volt, amikor úgy éreztem, hogy megbántam, vagy feltettem volna a kérdést magamnak, hogy mit keresek én itt. Azt többször mondtam nekik skype-n, hogy olyan, mintha nyaralnék, csak dolgozni is kell. Mint régen az építőtáborban!:) 

Hogy visszakanyarodjak a történet folytatásához: az a négy hét, amíg vártam, hogy mehessek, először nagyon lassan telt, utána rohanni kezdtek a napok. Egyszer aztán jött a telefon Csabitól (ő vezényli a fuvarokat), hogy "Rozika, holnap hajnalban 3-kor ott vagyunk érted!" 

Nem tudom elmondani, mit éreztem. Átnéztem a listát, hogy minden meg van-e, készítettem pár szendvicset, tettem be egy üveg vizet. Időben lefeküdtem, előtte elbúcsúztunk egymástól a kislányokkal, kaptam egy Ficánka plüss halacskát, hogy legyen "kivel" aludnom:) Zsófika hangja kicsit remegett, amikor mondta, hogy mindennap tudni akarnak rólam. Péterem megölelgetett, de mondta, tuti nem tud aludni és majd felkelt, ha elaludnék:) Mert én csak attól féltem! Pedig szinte sosem aludtam el, fontos utak előtt:)